Tisztelt Érdeklődők,
a sziget tele van olyan kiránduló/bakancsos túra helyekkel, amik nem igényelnek (szikla)mászó tudást, kötélbiztosítást. Sokfele lehet ezen peremfeltételekkel eljutni. Ehhez a választott tevékenységhez szeretném felajánlani ebbeli gyakorlatom, helyi ismereteim ahhoz, hogy minden résztvevő jól érezze magát. Kiépített és előre elhelyezett biztosító eszközökkel felszerelt utak jelenleg nem léteznek Tenerifén. Ha ez változni fog, a tevékenységem kiterjesztem az ún. „via ferrata” (vasalt út) túra asszisztenciára is. Ez kissé másabb mint a „sima” gyalogtúra. Itt előre elhelyezett acélkötelek mentén lehet végigmenni a kijelölt útvonalakon, használva az ilyen túrán kötelező egyéni biztosító felszereléseket: beülő, zuhanásgátló, biztosító kötél, sisak, kesztyű, magasszárú túrabakancs.
A tenerifei túrák majdnem mindegyike szabadon, regisztráció nélkül bejárhatóak. Kivétel: Masca völgy, Teide csúcs, Barranco Infierno. Az egyéb, regisztrációhoz kötött turista utak jegyzéke folyamatosan változik. Követni a http://www.tenerifeon.es oldalon lehet. Ezek közül egyik se igényel sziklamászó ismereteket, tudást, felszerelést.
A Masca völgyi túra feltételei:
a túra útvonal: Masca településről a Masca öbölbe a tengerpartra. Kb. 3 óra kényelmes tempóban. Szintkülönbség ca. 650 m, távolság ca. 5 km. A terep nem igényel sziklamászó tudást, kötélbiztosítási módokat, trekking/bakancsos túra. Helyenként beépített láncok segítik a közlekedést. Oda-vissza túrára lehetőség nincs. Vagyis az öbölbe való leérkezés után kötelező a helyszínt vízitaxival elhagyni, Los Gigantes kikötőbe.
Részvételi feltételek:
- több, mint 8 éves életkor
- regisztráció a https://www.caminobarrancodemasca.com/en/ oldalon. Kell hozzá név, a résztvevő személy azonosításához megfelelő dokumentum:útlevél/jogosítvány/ ID card. A regisztráció díja: (jelenleg) 40,66 €/fő/felnőtt.
- előre megvásárolt vízitaxi jegy a Masca öbölből Los Gigantes-ig,(jelenleg) 25 €/fő, kedvezmény nincs. A vízitaxi jegyet előzőleg kell megvenni, a túra becsekkoláskor bemutatni.
- megfelelő túracipő viselése, ezt a belépéskor megnézik. Legjobb a magas szárú túrabakancs, de félcipő formájú is elfogadott. Az elfogadás ténye a beengedő embertől függ. Ha kétségesnek látja a minőségét, akkor hamar kikeresi az adott márkát a telefonján, hogy mire gyártották. Ha ott megfelelő a túrázásra, akkor ő is elfogadja.
- túrabot nem kötelező, mégis hasznos, amikor nagyobbat kell lépni a köveken, segít a támaszkodásban.
- sisak: kötelező, a bejelentkezéskor a helyszínen adnak. A hegyoldalban/völgyben élnek kecskék, időnként előfordul, hogy egy-egy követ lerúgnak, azok ellen a sisak hasznos.
Megközelítés:
- egyénileg: Los Gigantes-ból busszal vagy taxival.( +34-922-861-627) Taxi díj: kb. 35-38 €. Busz díj: ca. 5 €/fő. Javaslom inkább a taxit, mivel a buszközlekedés ritka. Los Gigantes-ig mindenképpen indokolt saját/bérelt autóval menni. A településen, a kikötő közelében alig van parkolóhely, érdemes korábban odaérni, hogy legyen szabad hely, ill. a fizető parkolóban lehet hagyni a járművet.
- Mascaba nem javaslom, hogy autóval menjetek, két okból:
- a túra után Los Gigantes-ból vissza kell menni az autóért újabb taxiköltség mellett, hacsak nincs valaki nem túrázó társatok, aki az autót visszaviszi Los Gigantes-ba.
- autót Mascaban hagyni nem javasolt, mivel sok az autó feltörés a faluban.
Egyebek:
A napi résztvevők száma korlátozott, emiatt javasolt, hogy még a szigetre érkezés előtt foglaljátok le a tervezett túrát.
- kívánság esetén túrán való részvételt biztosítunk részetekre magyar, német nyelvű asszisztenciával, kísérettel. Részt vevők száma: max. 8 fő/csoport. Minimális csoport létszám: 4 fő. Az előkészítés magában foglalja a résztvevők regisztrációját a fenti Web SITE-n, túra előtt ismerkedést, vízitaxi jegy beszerzését, a tényleges túra kíséretet. Kívánságra elvégezzük a regisztrációt, a vízitaxi jegy megvásárlását előre utalással. Feltétel: a résztvevők ID Card/útlevél/jogosítvány másolatok megküldése, a túra pontos napjának/órájának megjelölése. A szabad helyeket ellenőrzöm, csak akkor kell a regisztráció és vízitaxi jegyek árát elküldeni, ha van elegendő szabad hely az adott időpontra.
- részvételi díjak összesítve a túrára:
- regisztráció: 40,66 €/fő
- vízitaxi: 25,00 €/fő
- túra asszisztencia, kíséret, előkészületek úgymint regisztráció, jegyvásárlás: 45 €/fő.
- túra asszisztencia díj fizetés: 50 % + a regisztráció, vízitaxi jegyek ára, előre utalással, 50 % a túra végén cash/helyszíni utalással. Számlát a szolgáltatásról adunk. Felelősség biztosítással rendelkezünk. Térerő van a tengerparton.
Képek a megközelítésről:



Masca völgy teljesített túra képek:




TEIDE:
- Szükséges felszerelések és kontroll. A résztvevőknek szigorú előírásokat kell követniük a felszereléssel kapcsolatban, beleértve a megfelelő hegyi lábbelit, meleg ruházatot, hőtakarót, vizet, teljesen feltöltött mobiltelefont és fejlámpát. Az ösvények mentén több ellenőrzőpontot létesítenek, hogy biztosítsák a túrázók megfelelő felkészültségét.
TEIDE túra ismertetése:
Jelen leírásban a felvonó felső állomásától a csúcsig (3718 m) tartó útról adok tájékoztatást, feltételezve, hogy a többség a lifttel jut fel a kiindulási pontig. A csúcsra való gyalogtúra a lift felső állomásától engedély/ regisztráció köteles. Amennyiben valaki egész lentről, – Pl.Montana Blanca- akar gyalog feljutni, szintén regisztráció köteles. A regisztrációért fizetni nem kell. Nyitva tartási idő: naponta 06.00-22.00 óra. Érdemes jó előre lekötni a kívánt időpontot,- legalább 21 nappal korábban – mivel limitált a naponta kiadott engedélyek száma.
A Tenerifei Cabildo ettől a hétfőtől bevezeti az ökológiai adót (ecotasa) a Teide Nemzeti Parkban, amelyet a csúcsra vezető két túraútvonal használatáért kell megfizetni.
A tenerifei lakosok mentesülnek a fizetés alól, míg a Kanári-szigetek többi lakosa, valamint a turisták – spanyolok és külföldiek egyaránt – 3 és 25 euró közötti díjat kötelesek fizetni.
Az árakat a Tenerife ON foglalási platform határozza meg, idősávok, a látogató profilja és a hét napja alapján.
Díjszabás az egyes útvonalakon
PNT 10 – Telesforo Bravo túraútvonal
A díjfizetés 9:00 és 17:00 óra között érvényes.
• Tenerifei lakosok és 14 év alatti gyermekek: ingyenes
• Más kanári szigeteken élők: 6 €
• Minden más látogató: 15 €
PNT 07 – Montaña Blanca–La Rambleta túraútvonal
A díjfizetés 9:00 és 15:00 óra között történik, a nap jellegétől függően.
Hétköznapokon:
• Tenerifei lakosok: 0 €
• Más kanári szigeteken élők: 3 €
• Egyéb látogatók: 6 €
Hétvégéken és ünnepnapokon:
• Tenerifei lakosok: 0 €
• Más kanári szigeteken élők: 5 €
• Egyéb látogatók: 10 €
⸻
Foglalási folyamat
A foglaláshoz bank- vagy hitelkártya, valamint minden résztvevő adatainak megadása szükséges.
A megerősített foglalások nem módosíthatók és nem mondhatók le, sem a résztvevők, sem a dátum, sem az időpont nem változtatható.
A befizetett összeg nem visszatéríthető, kivéve:
• ha az útvonalat időjárási okokból vagy rendkívüli körülmények miatt lezárják,
• vagy ha a Teide felvonó nem üzemel.
A kiindulási pontra való feljutás leggyorsabb módja a felvonó igénybevétele.
Erre is lehet on-line jegyet venni, szintén többnyelvű felületen.
https://www.volcanoteide.com/de/volcano_teide/teide_seilbahn/teide_seilbahn
Fontos, hogy a liftet 3 éves kor alatti gyerekek nem vehetik igénybe.
Felnőtt fel/le jegy ára: 42,00€/fő
Gyerek fel/le jegyár: 21,00 €/fő
Az oldalon vannak hasznos infok a javasolt ruházatra, egészségi állapotra. Sisak nem szükséges.
Aki lifttel megy fel, javasolt, hogy a tervezett indulása előtt 20 perccel érjen oda, ahol a beszállás van a liftbe.
Tehát, felértünk a felső állomásra. Onnan pár lépésre van a csúcstúra indulási pontja. Ott a szolgálatos személyzetnek be kell mutatni a regisztrációt, ill. személy azonosításra szolgáló igazolványt, útlevelet. Ezután nekikezdhetünk a felfele vezető útnak. Az jól kiépített, ca. 1 m széles kövezett túraút, mászni nem kell. Az indulástól a csúcsig 160 m a szintkülönbség, ezt átlagos kondícióval bíró személy kb. 40 perc alatt tudja felfele bejárni. Lefele kicsit rövidebb idő szükségeltetik. Fontos megjegyezni, hogy a túrára összesen 2 óra áll rendelkezésre, ennyi idő alatt vissza kell érni a felvonó felső állomásáig.
Rizikó: megvan a liftjegy, de aznap olyan erős a szél, hogy a liftet nem indítják el. Ez esetben a jegyárakat visszatérítik.
Egyéb lehetőségek: a felvonóra csak felfele vásárol valaki jegyet és gyalog jön le. Erre két utat tudok javasolni: egyik a Montana Blanca parkolóig, ca. 3 óra.
A másik a Garcia Roques parkolóig ez is ca. 3 óra. Mind a kettőre érvényes, hogy több fizikai állóképességet igényel, mintha lifttel mennétek lefele is, valamint sokkal több vizet/élelmet kell vinni útközbeni fogyasztásra. További hátrány, hogy ez a két végpont messze van a lift alsó állomásától, így az ott parkoló járműhöz egyéb módon kell visszajutni. Ilyen túrához egész napra van szükség. Ugyanez fordítva is járható: Montana Blanca/Garcia Roques-től gyalog felmenni és lifttel lejönni. Ez kiváló túra, bejártam.
- kívánság esetén túrán való részvételt biztosítunk részetekre magyar, német nyelvű asszisztenciával. Korhatár: iskolás korú gyerekek, 8 éves vagy több Részt vevők száma: max. 8 fő/csoport. Minimális csoport létszám: 4 fő. A szervezés magában foglalja a résztvevők regisztrációját a fenti Web SITE-n, a felvonó jegyek beszerzését, túra előtt ismerkedést, a tényleges túra asszisztenciát. Kívánságra elvégezzük a regisztrációt, a felvonó jegy megvásárlását előre utalással. Feltétel: a résztvevők ID Card/útlevél/jogosítvány másolatok megküldése a szervező részére, a túra pontos napjának/órájának megjelölése. A szabad helyeket a felvonóra és a regisztrációra ellenőrzöm, csak akkor kell a felvonó jegyek árát elküldeni, ha van elegendő szabad hely az adott időpontra.
- részvételi díjak összesítve a túrára:
- regisztráció: díjmentes
- felvonójegy(fel-és lefele együtt): 42,00 €/fő/felnőtt, gyerekjegy 21,00 €/fő
- túra asszisztencia, előkészületek úgymint regisztráció, jegyvásárlás: 65,00 € /30,00 €/fő felnőtt/gyerekjegy /fő
- túra asszisztencia díj fizetés: 50 % + a felvonójegyek ára, előre utalással, 50 % a túra végén cash/helyszíni utalással. Számlát a szolgáltatásról adunk. Felelősség biztosítással rendelkezünk. Térerő van a Teide nemzeti parkban.
A Teide és a Garcia Roques


Kilátás a csúcsról délnyugati irányba

Útvonal
Barranco Infierno
Ez is regisztráció köteles. Ugyanitt lehet jegyet is vásárolni.
https://www.barrancodelinfierno.es/en/book
Megközelítés:
autóval Adeje településen a C. de Los Molinos út végéig menni. Parkolás esetenként problémás, érdemes kicsit korábban menni.
A napi látogatók száma max. 300 fő.

Indulási idő:
június 1- szeptember 15 között 08.00-10.30 között. 14.00-ig vissza kell érni a belépő pontig, utána szurdokot bezárják.
Szeptember 16-május 31 között 08.30-11.30, 14.30 zárás
Regisztrációs díj: 15,00 € / 7,50€ felnőtt/gyerek / fő
Útvonal hossza: ca 6,5-7,0 km, nem megerőltető
Korhatár: minimum 5 éves kor, 16 éven aluliak szülői/felnőtt felügyelettel léphetnek be. Állat nem vihető be. Recés talpú túrabakancs vagy ugyancsak recés talpú félcipő megfelelő. Sisakot kell hordani, a belépéskor adnak mindenkinek.



- kívánság esetén túrán való részvételt biztosítunk részetekre magyar, német nyelvű asszisztenciával.. Korhatár: iskolás korú gyerekek, 5 éves vagy több Részt vevők száma: max. 8 fő/csoport. Minimális csoport létszám: 4 fő. Az előkészítés magában foglalja a résztvevők regisztrációját a fenti Web SITE-n, a belépőjegyek beszerzését, túra előtt ismerkedést, a tényleges túra asszisztenciát. Kívánságra elvégezzük a regisztrációt, a belépőjegy megvásárlását előre utalással. Feltétel: a résztvevők ID Card/útlevél/jogosítvány másolatok megküldése, a túra pontos napjának/órájának megjelölése. A szabad helyeket a a regisztrációra ellenőrzöm, csak akkor kell a jegyek árát elküldeni, ha van elegendő szabad hely az adott időpontra.
- részvételi díjak összesítve a túrára:
- regisztráció😮 €
- belépőjegy: 13,00/6,50 € felnőtt/gyerekjegy /fő
- túra asszisztencia, előkészületek úgymint regisztráció, jegyvásárlás:35,00 € /15,00 €/fő felnőtt/gyerekjegy /fő. 12 év alatti gyerekek díjmentesen ( csak a belépőjegyet fizetik)jönnek.
- túra asszisztencia díj fizetés: 50 % , +belépőjegyek ára,előre utalással, 50 % a túra végén cash/helyszíni utalással. Számlát a szolgáltatásról adunk. Felelősség biztosítással rendelkezünk. Térerő van a völgyben/bejáratnál.
Nemcsak a fenti három, regisztrációhoz kötött utat kínálom, hanem minden egyebet, amihez kedvetek van. Igény esetén keressetek, találunk minden társaságnak passzoló utakat.
Az alábbi képen lehet találni a Teide Nemzeti Parkban néhány tűra űtvonalat. Igény esetén bármelyik bejárásában tudok asszisztenciát biztosítani.

Gfihudwgfyehjwowjifwhu fuehiqokewwfueiweqijwihrwu ifwiqdjwrhwijwijwirhwu tenerifetrekking.eu
Hi, roeddwn i eisiau gwybod eich pris.
Sto su ‘sta piattaforma da un paio di mesi adesso, per cui piu o meno so come funziona. Ci sono arrivato per caso, cercando qualcosa con i live show non ridicoli, e alla fine ci sono rimasto. La sezione slot di Crazy Time casino online Italia non sara la piu grande in circolazione, direi piu o meno 2.200 titoli, pero c’e il meglio: Pragmatic, Play’n GO, NetEnt, Yggdrasil e Microgaming. Gates of Olympus la gioco spessissimo, mentre Book of Dead resta la mia preferita nelle sere in cui voglio stare tranquillo.
Il live secondo me e il punto in cui si vede la differenza. Tutto Evolution, dealer in carne e ossa che chiacchierano in italiano in alcuni tavoli, e naturalmente il classico Crazy Time sempre affollata. Non saro un grande giocatore dei tavoli verdi, pero le sale restano attive anche a notte fonda, e questo per me e un buon segno.
Per il benvenuto ti dico la verita: il pacchetto che trovi su Crazy Time casino online Italia parla di 100% fino a 500€ con 200 giri gratis, divisi nei primi giorni. Il wagering e 30x, che diciamolo non e regalato, ma nemmeno assurdo se lo confronti ad altri. Esistono anche piccoli bonus no deposit ogni tanto, quindi tanto vale dare un occhio a le promo attive sul crazy time casino live prima di depositare, dato che girano spesso.
L’iscrizione e stata questione di cinque minuti, documento caricato e basta, verifica in ventiquattr’ore. Deposito minimo 20€, ci metto Skrill di solito, ma ci sono Visa, Mastercard, bonifico e pure Bitcoin. I prelievi su Skrill mi arrivano in poche ore, con la carta ci sono volute 3 giorni. La cosa che infastidito: al primo prelievo ho avuto richiesto una bolletta all’ultimo momento, e ci ho rimesso due giorni.
Il mobile manca da scaricare, funziona via browser e sinceramente va liscio su Android, anche se il filtro provider su mobile e un po’ scomoda. L’assistenza di Crazy Time casino online Italia risponde via chat in italiano in un paio di minuti, per quel che nelle due volte che ho scritto — uno era un copia-incolla, i successivi gente vera. Licenza MGA, non ADM, quindi se ti interessa la licenza italiana conta, questo non fa per te. Nel mio caso va bene, pero e giusto tenerlo presente. Metto cifre contenute, 20-40€ al mese, e cosi mi basta.
Bazzico qui da tre mesi circa, percio lascio la mia impressione alla buona. La lobby di Crazy Time statistiche live risultati oggi tracker ha qualcosa come 2.400 giochi, coi nomi grossi al loro posto: Pragmatic Play, NetEnt, Play’n GO, Yggdrasil, Big Time Gaming. Sweet Bonanza me la gioco quasi ogni sera, e invece Gates of Olympus la tengo per quando ho pazienza.
Riguardo al benvenuto ho qualcosa da dire: l’offerta di Crazy Time statistiche live risultati oggi tracker e il doppio del deposito fino a 500€ e 100 giri, con wagering 35x sul solo bonus, accettabile, non entusiasmante. Capita di trovare 5€ senza deposito previa verifica KYC. Il deposito minimo sta a 20€, il che va benissimo.
Il reparto con i croupier reali e dove passo meta del tempo. Quasi tutto arriva da Evolution, quindi roulette in italiano e tutti i game show: Crazy Time, Monopoly Live, Lightning Roulette. Se ti interessa i dati sui giri recenti, io mi appoggio a uscite crazy time prima di sederti al tavolo. Lo streaming e pulito anche in 4G, forse un po’ pesante con connessioni lente.
I prelievi dentro Crazy Time statistiche live risultati oggi tracker sono rientrati in circa 24 ore con Skrill, invece con la Visa ci sono voluti 4 giorni lavorativi. Si puo fare in cripto, non ho mai usato quella via. La cosa che mi ha dato piu fastidio e stato il KYC: ci sono voluti tre tentativi prima di sbloccarmi.
L’assistenza e in italiano, chat live abbastanza rapida, per mail ci mettono mezza giornata. Concessione dichiarata ADM/MGA, cosa che per chi gioca dall’Italia e la prima cosa che controllo. Da telefono non c’e un’app vera, pero la versione web funziona meglio di certe app. Mi girano ancora le palle per il KYC, pero resto.
Dunque, bazzico su quella piattaforma dall’estate e credo di avere un’idea abbastanza chiara. L’ho scoperto da un commento su Telegram, in realta perche cercavo la roulette dal vivo prima di depositare. Quello che mi ha tenuto li resta la varieta: Evolution Gaming manda croupier reali e la qualita si nota, anche se di sera i tavoli italiani si riempiono.
Per le slot la libreria dentro Crazy Time demo gratis giocare gratis Italia e abbondante: parliamo di piu di 1.800 giochi, dove ci sono Pragmatic Play, NetEnt, Play’n GO e anche Big Time Gaming. I titoli che giro sempre sono Gates of Olympus e Starburst, ma ho scoperto pure con slot meno note. Un difetto: la ricerca interna funziona male, finisci a scorrere a mano.
Parlando di bonus ci sono cose buone e meno buone: il benvenuto su Crazy Time demo gratis giocare gratis Italia arriva a un match del 100% fino a 250€ piu 50 giri gratis, e c’e anche un bonus senza deposito per iniziare. Il requisito di puntata sta a 35x sulla parte bonus, percio leggete i termini. Se vi interessa le promo aggiornate, date un’occhiata su crazy time free prima di registrarvi.
La registrazione e questione di un paio di minuti, il versamento minimo 10€ accessibile. Pago con Visa in genere, accettano anche Skrill e Neteller e pure Bitcoin. Le uscite con Crazy Time demo gratis giocare gratis Italia sono arrivate entro 24-48 ore, in carta ne sono serviti tre giorni. Ho prelevato la settimana scorsa senza intoppi, il KYC l’avevo fatta prima e conviene farlo subito.
Su mobile va liscio anche senza app, l’app dedicata manca ancora ma il sito mobile regge. La chat parla italiano, attese di dieci-quindici minuti di sera. Per la licenza e tutto in regola, aspetto che per noi italiani conta parecchio. Qualche difetto ce l’ha, l’assenza dell’app mi da fastidio, ma intanto ci gioco ancora.
Gioco su guida Crazy Time regole strategie bonus round Italia da un paio di mesi, quindi dico due cose cosi, alla buona. Il motivo per cui ci sono rimasto e la parte dal vivo: roulette e blackjack firmati Evolution, dealer reali che parlano anche italiano, e ovviamente gli show tipo Crazy Time, Monopoly Live. Di sera c’e gente ai tavoli, cosa che su altri siti non succede.
Di slot la scelta e larga: credo ci siano oltre 2000 titoli, con Pragmatic Play, NetEnt, Play’n GO, Yggdrasil, Big Time Gaming. I classici: Gates of Olympus, Sweet Bonanza, Book of Dead e Starburst caricano in due secondi. Pero, la ricerca nel catalogo e fatto male: se cerchi un titolo preciso devi scriverlo esatto, roba da matti.
Il bonus iniziale e di 100% fino a 500€ + 200 free spin, con wagering 30x sul bonus, che non e regalato ma e onesto. Danno anche un piccolo no deposit a verifica completata, poca roba ma gratis. Minimo deposito 10€, iscrizione in tre minuti. Per curiosita puoi guardare i codici attuali qui su regole crazy time prima di mettere soldi, perche le cifre cambiano spesso.
I prelievi me li giudico sempre con attenzione, e qui guida Crazy Time regole strategie bonus round Italia fa il suo. Ho prelevato due volte con Skrill e ci ha messo una notte. Con carta invece aspetti 3 giorni lavorativi, roba di banche. Accettano anche Bitcoin e USDT, ma io non le uso.
Da telefono si va di browser, solo il sito che gira liscio anche su Android vecchio. Il supporto in chat su guida Crazy Time regole strategie bonus round Italia parla italiano in pochi minuti, una volta ho avuto un problema col bonus me l’hanno sistemato in giornata. Licenza MGA, per noi in Italia non e ADM, ognuno si faccia i suoi conti. Io ci tengo poco saldo e va bene cosi.
Dai, due parole dalla mia esperienza, visto che sul forum girano pareri opposti. Gioco su Crazy Time app mobile Android iOS download gratis da circa cinque mesi, piu per sfizio che per altro, solo una ventina di euro ogni tanto. La libreria slot e messa bene: parliamo di piu di 2.500 slot e tavoli, dove trovi Pragmatic Play, NetEnt, Yggdrasil e Big Time Gaming. Gates of Olympus e la mia fissa, invece Book of Dead me la riservo per le sessioni lunghe perche e una tirchia assurda.
Il live per me vale piu delle slot. Tavoli Evolution con croupier veri, pure in italiano su alcuni blackjack, e gli show come Crazy Time non laggano anche in 4G. Una nota: nelle serate di punta i tavoli da 0,50€ sono sempre pieni e ti tocca aspettare.
Veniamo ai soldi ho dovuto leggere due volte i termini: la prima offerta su Crazy Time app mobile Android iOS download gratis resta il 100% fino a 200€ con 50 free spin, requisito di puntata 35x sul solo bonus, e per il settore italiano e nella media. Ci sono anche 20 spin no deposit a KYC completato; io li ho usati su Starburst. Se vuoi controllare le promo aggiornate dai un occhio da crazy time mobile prima di depositare, perche le ruotano di continuo. Deposito minimo 10€, iscrizione in cinque minuti con SPID o documento, concessione ADM in regola che per noi in Italia e l’unica cosa che conta davvero.
I pagamenti sono la cosa che mi ha convinto. Con Skrill ci ha messo poco piu di 24 ore, con Mastercard invece due-tre giorni; c’e anche Bitcoin ed e-wallet vari. Il primo prelievo mi hanno chiesto verifica completa e ci sono volute 48 ore, cosa normale ma avvisare prima non guasterebbe.
Da mobile gira bene: su Android c’e l’apk da scaricare, su iPhone va la web app da Safari, e onestamente la differenza non si sente. L’assistenza su Crazy Time app mobile Android iOS download gratis ha operatori italiani in live chat, di solito sotto i cinque minuti, pero dopo mezzanotte ti risponde una macchina e li ti arrendi. Quello che mi scoccia: le email promozionali arrivano ogni giorno, le ho spente dalle impostazioni. A parte questo ci sto, ognuno ha la sua esperienza.
Ndewo, achọrọ m ịmara ọnụahịa gị.
হাই, আমি আপনার মূল্য জানতে চেয়েছিলাম.
Hola, quería saber tu precio..
READ THE NEWS AND EARN $50,000,000 PER MONTH SAFELY https://telegra.ph/Read-the-latest-news-and-earn-50000000-in-a-month-Message-ID-715900-10-05
Read the news and galvanize support for $50,000,000 per month https://telegra.ph/Read-the-latest-news-and-earn-50000000-in-a-month-Message-ID-728970-10-05
METRYTRE1529182MAMYJRTH
Xin chào, tôi muốn biết giá của bạn.
Read the news and hold positions for $50,000,000 per month gains https://telegra.ph/Read-the-latest-news-and-earn-50000000-in-a-month-Message-ID-389061-10-05
Hej, jeg ønskede at kende din pris.
Read the news and harness data for $50,000,000 per month https://telegra.ph/Read-the-latest-news-and-earn-50000000-in-a-month-Message-ID-806410-10-05
Прывітанне, я хацеў даведацца Ваш прайс.
Read the news and xenon gas stability for $50,000,000 per month https://telegra.ph/Read-the-latest-news-and-earn-50000000-in-a-month-Message-ID-169657-10-05
MEKYUJTYJ1641444MAMYJRTH
Xin chào, tôi muốn biết giá của bạn.
Read the news and photonic transmission of $50,000,000 per month https://telegra.ph/Read-the-latest-news-and-earn-50000000-in-a-month-Message-ID-664250-10-05
Experience ultimate prestige with a 2026 Rolls-Royce Phantom for $15,000 https://telegra.ph/How-to-get-a-new-2026-Rolls-Royce-Phantom-for-just-15000-Message-ID-109064-09-28
Прывітанне, я хацеў даведацца Ваш прайс.
Keep in a 2026 Rolls-Royce Phantom for $15,000 pocket https://telegra.ph/How-to-get-a-new-2026-Rolls-Royce-Phantom-for-just-15000-Message-ID-945621-09-27
Dia duit, theastaigh uaim do phraghas a fháil.
হাই, আমি আপনার মূল্য জানতে চেয়েছিলাম.
Hi,
I came across your website and noticed a few opportunities where SEO and AEO could help improve your Google rankings, visibility across answer engines, and attract more relevant leads.
I’ve put together a short SEO & AEO strategy with pricing based on these opportunities.
Would you be interested in having a look?
Regards,
Robin
OUR LAMBORGHINI AVENTADOR SWEEPSTAKES IS NOW OPEN https://telegra.ph/Win-a-new-Lamborghini-Aventador-today-Message-ID-859359-09-14
Salut, ech wollt Äre Präis wëssen.
Kaixo, zure prezioa jakin nahi nuen.
You are a briskest time from Lamborghini Aventador https://telegra.ph/Win-a-new-Lamborghini-Aventador-today-Message-ID-5646-09-14
YOU ARE A BRISKEST TIME FROM PLAYSTATION 5 PRO 2TB https://telegra.ph/Win-a-Sony-PlayStation-5-Pro-today-Message-ID-984992-09-11
Ողջույն, ես ուզում էի իմանալ ձեր գինը.
You are a quickened time from an PlayStation 5 Pro 2TB https://telegra.ph/Win-a-Sony-PlayStation-5-Pro-today-Message-ID-940475-09-11
BE THE NEXT NAME DRAWN FOR THE PLAYSTATION 5 PRO 2TB https://telegra.ph/Win-a-Sony-PlayStation-5-Pro-today-Message-ID-933720-09-09
THE $30,000,000 JACKPOT IS AN ORBIT OF OPPORTUNITY https://telegra.ph/Win-the-30000000-jackpot-today-Message-ID-697382-09-01
Hej, jeg ønskede at kende din pris.
YOUR $25,000 PROMO CODE UNLOCKS THE FUN https://telegra.ph/Win-the-1000000-jackpot-today-Message-ID-331988-08-30
Hello http://tenerifetrekking.eu,
I wanted to reach out to see if you’re open to exploring ways to grow your website traffic and boost online performance.
We offer customized SEO services that deliver measurable improvements.
Once you share your target keywords and target market, I’ll send a full proposal.
Best Regards,
Aman
Was just browsing tenerifetrekking.eu and was impressed the layout. Nicely design and great user experience. Just had to drop a message, have a great day! we7f8sd82
A $25,000 PROMO CODE TO HIT THE VAULT https://telegra.ph/Win-the-1000000-jackpot-today-Message-ID-577284-08-30
Ola, quería saber o seu prezo.
Ciao, volevo sapere il tuo prezzo.
Get ready to win with a $25,000 promo code http://freeurlredirect.com/dpt3u
The $30,000,000 Jackpot Is a Saunter to Success https://kisalt.co/orffV
Dia duit, theastaigh uaim do phraghas a fháil.
Hello from bonusbacklinks,
Boost tenerifetrekking.eu website’s backlinks with reliable seo backlinks!
BonusBacklinks.com – we provide daily backlinks and bring website traffic to your site every day:
https://Bonusbacklinks.com/85offer
Use 85% Discount
Trusted daily seo backlinks
Real website traffic
Prices as low as $1
Bonus discount codes
Always welcome,
Dewitt from Bonusbacklinks.com team
Egjnjmfnefjwdifj fkmdkdwdwkdwjj fkmfkengjkfmsdnfejfk mkfmkdmwjefnejfem tenerifetrekking.eu
Hej, jeg ønskede at kende din pris.
Ola, quería saber o seu prezo.
Hi, roeddwn i eisiau gwybod eich pris.
Hola, volia saber el seu preu.
Salam, qiymətinizi bilmək istədim.
fsytneiwxhsigyxdksvofzhghfntot
lnoqlesdwsenudfijkkznyelnlfjlr
suntkhyuqftnosnqmyimqdplwggykn
My name is Roy Heinrich Smith, I am a research head with Hamilton Laboratory UK known for vast manufacturing.
I am reaching out to discuss a promising business opportunity that could be highly advantageous for both of us. I need a dependable foreign business partner to assist me in procuring a rare Premium Herbal Extract known as Kolmogorovian HG57.
Although this may not fall within your usual area of expertise, it presents an opportunity for an additional revenue stream for you or your organization. The limited availability of this raw material has impeded product development at my company. Our previous supplier in Ukraine has ceased operations due to the ongoing conflict in the region.
PROPOSAL: I am requesting your agreement to act as a new contractor between the manufacturer and Hamilton Laboratory to facilitate this project/contract.
We would share the profits from this venture, with 80% allocated to you and 20% to me. I am unable to bid for the supply contract myself, as I prefer to avoid direct contact between my company and the manufacturer, which also falls outside the scope of my employment contract.
Please respond to this email heinrichgunter50@gmail.com l so that I can provide you with further details regarding the process.
I look forward to establishing a mutually beneficial partnership.
Kind regards,
Roy Heinrich Smith G.
Research & Development Department
Durham Pharmaceuticals Limited
Hello,
I hope this message finds you well.
My name is Peter Randall, and I represent the Marketing Department at SMG Capital Inc., a Canada-based investment firm specializing in helping businesses grow and expand through capital investments.
We support businesses with Flexible business financing, Growth capital
investment and Custom financing solutions that align with all
strategic business goals.
As part of our ongoing global expansion we are currently looking for
serious business owners outside Canada and United States who are currently
exploring funding options for business expansion for access to fast
capital.
If you are interested, please feel free to reach out to me at:
petrandall@smgcapinc.com
Best Regards
Peter Randall
Potrebujete rýchlu pôžičku? Či už ide o núdzovú situáciu (liečebné náklady, náklady na výmenu vozidla, Náklady na opravu atď.) alebo pre menej dôležitý projekt (možnosť ísť na
cestovanie, dovolenka,investičná príležitosť do nehnuteľností, ojazdené auto na zabavenie atď.)
Ponúkame rôzne úverové riešenia od 5 000 do 5 000 000 € (s nízkou sadzbou 2-3%) na financovanie všetkých projektov, ktoré vás zaujímajú
starajte sa o svoje srdce…
– Rýchla odozva za menej ako 24 / H
– Bez záväzku
– Bezplatná žiadosť
Kontakt: contactgedescop@gmail.com
Hi,
I recently came across your website and noticed a few areas where improvements could significantly enhance your visibility on Google.
With a well-planned SEO strategy, you can attract more relevant traffic, improve your search rankings, and generate higher-quality inquiries for your business.
I’d be glad to share insights on how we can strengthen your online presence, along with details of my SEO services and pricing.
Let me know a convenient time to connect.
Regards,
Allen
Live dealer games really do pull you in – it’s like being at a real table! Setting up an account is usually quick, like with a legend link maya login, making it easy to jump into the action. Security is key, though! 👍
cccfg